Kalocsay és a politika

A haladás eszméivel a Galilei Körben ismerkedett meg egyetemista korában. A Kör azzal a céllal alakult 1908-ban, hogy a szabad tudományoknak és gondolatoknak otthona legyen az egyetemeken. Tagjai főként bölcsészhallgatók és medikusok voltak, háborúellenes nézeteket hirdettek.

A sok szenvedés, amelyet az első világháborúban látott, megerősítették benne az emberiesség érzését, és arra ösztönözték, hogy mindenütt ott legyen, ahol segíteni kellett. A kor, amelyben Kalocsay élt, bővelkedett politikai, társadalmi és gazdasági változásokban, s mindegyik a maga ideológiájával, hatalmával és konfliktusával. A politikai rendszerek hatása alól ő sem vonhatta ki magát, és nem egyszer vált az események részesévé.

Nézzük sorjában:

A Magyarországi Eszperantó Munkásegylet 1928-ban Ni kantu! (Énekeljünk!) címen egy füzetet adott ki, amely magyar nyelvből eszperantóra fordított népdalokat és néhány munkásdalt tartalmazott, Kalocsay tolmácsolásában. A rendőrség a füzetet elkobozta, és eljárást kezdeményezett a felelős kiadó, Bleier Vilmos ellen. A vád tárgya két munkásdal volt. Bár azok korábban különböző gyűjteményekben magyarul megjelentek, a Budapesti Királyi ítélőtábla vádirata szerint az eszperantó változat élesebb meg-szövegezése kimerítette a "fennálló társadalmi rend elleni izgatás" tényét, amelyért szabadságvesztés büntetés járt.

Kalocsay ebben az időben esett át egy súlyos veseműtéten. A szabadságvesztés akár az életébe is kerülhetett volna, orvosi pályafutásáról nem is beszélve. Legyen áldott Bleier Vilmos emléke, mert nem árulta el Kalocsayt, akinek neve nem szerepelt a füzeten. A fordító "vétkét" is magára vállalva, letöltötte a kiszabott egy hónapi fogházbüntetést.

A bírói ítélet erősítette a hatóságok gyanúját az eszperantóval szemben, amely az illegális konununista párt fedőszervéül szolgált. A rendőrség egyik korifeusa úgy vélekedett, hogy a mozgalmat erős kordában kell tartani, mert az eszperantisták olyanok, mint a cseresznye: először zöldek, ha megérnek pirosak lesznek. Azaz kommunisták.

Ilyen körülmények között — a további hatósági zaklatások kivédésére — jelent meg Kalocsay fordításában 1934-ben B. Mussolini: La vivo de Arnaldo (Arnaldo élete) című könyv.

A Kalocsay munkásságával foglalkozó írások általában nem említik ezt a kötetet. Az elhallgatás oka, hogy a szerző neve, a könyvet nem ismerőknek azt sugallhatná, hogy az a fasiszta eszme propagálója. Egy életrajzi munkáról van szó. Mussolini 1931/32-ben írt könyvében meghalt újságíró testvérének kívánt emléket állítani. Az eszperantó fordítást olasz eszperantisták és az Esperanto-Centro Itala kezdeményezték, vállalva a kiadás költségeit is.

A Duce könyvének megjelentetésétől Kalocsay és a felelős kiadó, Bleier Vilmos — a magyarországi hatóságok megnyugtatásán kívül — azt remélték, hogy Olaszországban is sikerül terjeszteni a nemzetközi nyelvet, és ezáltal új előfizetőket toborozhatnak az anyagi nehézségekkel küzdő Literatura Mondo folyóiratnak és könyvkiadónak. Ez a naív remény nem teljesült.

Később — a tájékozatlanabbak, akik a könyvet nem is olvasták — többször tettek szemrehányást, a fordítónak és a kiadónak. De gondoljuk el: lehetséges-e, hogy Bleier Vilmos, aki zsidó származása miatt az akkori társadalmi rend elnyomott rétegéhez tartozott, a fasizmus győzelmét kívánta elősegíteni?

Kalocsay nem volt istenhívő, de megértette a hívő és vallásos embereket. 1928 és 1938 között társelnöke volt az Országos Magyar Katolikus Eszperantó Egyesületnek. 1930-ban megnyitó beszédet mondott a 15. Nemzetközi Katolikus Eszperantó Kongresszuson, 1938-ban a Budapesten rendezett Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére írt versét a kongresszus eszperantó rendezvényén ő maga szavalta el — az akkori újság beszámolója szerint — "nagy átérzéssel".

Később, amikor a vallási megnyilvánulások elítélendők lettek Magyarországon, tanácsosabb volt ezekről is hallgatni.

Emberség az embertelenségben

1944-ben, amikor már Magyarországon is dühöngött a nácizmus, Kalocsay néhány üldözöttnek — közöttük ma is élő eszperantistának — adott menedéket munkahelyén, a Szent László Kórházban. Nem habozott kockáztatni saját életét, hogy mentse másokét. Ez az emberségesség akkor nagyon veszélyes volt. A nyilasok nem sokat teketóriáztak: egyaránt használták fegyverüket a "bújkáló" és a "bújtató" ellen.

A kórház fertőző betegek részére fenntartott, használaton kívüli óvóhelye egy ideig jó rejtekhelynek bizonyult. Később azonban egyik munkatársa megfigyelte, hogy a főorvos úr az ebédnél rendszeresen kenyeret tömköd a zsebébe, majd eltűnik a kórház parkjában. Feljelentése nyomán a rendőrség elrendelte Kalocsay letartóztatását. Szerencsére ő erről idejében értesült, és Máriabesnyőre, a család nyaralójába menekült. Ez a terület a nyilasok számára veszélyes zóna volt, mert öt kilométernyire húzódott a front, és nyomultak előre a szovjet csapatok.

*

Ki az úton épít, sok bíróra talál

Kalocsay politikai magatartását két oldalról is bírálták. Egyesek azért,' mert tollát nem használja erőteljesebben egy igazságosabb társadalmi rend megteremtése érdekében, mások meg a marxi elmélet elfogadását vetették a szemére.

Kalocsaynak pozíciója miatt alkalmazkodnia kellett a mindenkori uralkodó rendszerhez, — írta egyik barátja — de valójában mindig haladó ellenzéki volt, amit a legtöbbször titkolnia kellett.

Kalocsay mint mindenben — a politikában is — józanul mérlegelte a lehetőségeket a meglévő viszonyok között. Kitűnik ez 1935-ben K. R. C. Sturmer angol eszperantistához írt válaszleveléből is:

...Azt, hogy Ön a jelenlegi civilizáció megdöntésére törekszik — ahogy ezt levelében írja — egyáltalán nem értem. A civilizáció semmiben sem bűnös. A bajokért a gazdasági rendszer a felelős. Az úgynevezett "burzsoá kultúra" nincs elválaszthatatlanul hozzánőve a burzsoá gazdasági rendszerhez. Létezhet, sőt virágozhat a kollektív gazdaságban is.

Véleményem szerint az ember soha nem változhat meg annyira, hogy az egyén teljesen alárendelje magát a közösségnek, mint a hangyák vagy a méhek állategyedei. Az emberi fejlődés csúcsát, az igazi paradicsomot a földön éppen az individnalizmus és a kollektivizmus együttesen teremthetik meg: individualizmus a kultúrában és kollektivizmus a gazdaságban. Azt hiszem, hogy a francia forradalom jelszavai: "egyenlőség, testvériség, szabadság " örök jelszavak, csak helyesen kell e szavakat értelmezni. Vagyis: anyagi "egyenlőség", gondolati és kulturális "szabadság", és e kettőből egyértelműen adódik a "testvériség".

Hogy én nem akarom megdönteni a mostani társadalmi rendszert? De igen, akarom. De nem a folyóirat hasábjain. A Literatura Mondo jelenleg az egyetlen eszperantó irodalmi újság, és ha megszűnne, nem lenne másik. Ha én forradalmi gondolatokat publikálnék benne, azonnal betiltanák. Mérlegeljük: vajon egyetlen, akár a legzseniálisabban megírt "világmegváltó" cikk, megérné-e a Literatura Mondo halálát? Én magam is azt kívánom, hogy a folyóirat olyan országban jelenjen meg, ahol szabadabban lehet lélegezni. De az ilyen ország egyre ritkább.

*

Kalocsay már egyetemista korában megismerte a marxi filozófiát. 1944-ben a háborús vereség következtében összeomlott a magyar társadalom, megsemmisült az államrendszer. Az emberek nagy többsége abban reménykedett, hogy felépül egy új, igazságos társadalmi rendszer. Természetes volt, hogy Kalocsay elfogadta a kommunista párt — akkor még tisztának tűnő — eszméit. Részt vett a pártoktatás munkájában.

Alig hallgattak el Magyarországon a fegyverek, lelkes eszperantisták hozzákezdtek a mozgalom felélesztéséhez. Megjelenhettek az első újságok, 1946-ban már megrendezték a 16. Magyarországi Eszperantó Kongresszust. A rádió rendszeresen sugárzott eszperantó híreket. Természetesen, mint valamennyi kulturális tevékenységnek és szervezetnek, az eszperantó mozgalomnak is alá kellett rendelnie magát a politikai hatalomnak, és bizonyítania kellett lojalitását a rendszerhez. Magától értetődő volt, hogy ezt az eszperantó világ egyik legismertebb és legkiemelkedőbb művelője, Kalocsay Kálmán tolmácsolja. Így születtek meg 1947-ben Marx, Engels, Lenin, Sztálin, Októberi óda című versei, melyeket a "szocialista tábor" eszperantó újságjai többször közöltek, és nemzeti nyelvre is átültettek.

A nyitott szemmel járó emberek számára, így Kalocsay számára is, hamarosan eljött a kiábrándulás ideje. Nyilvánvalóvá vált, hogy a sztálini kommunizmus a gyakorlatban távol áll a szép eszméktől, újabb igazságtalanságokat szül, újabb szenvedésekkel nyomorítja meg az egyénnek, a társadalom nagyobb részének az életét. 1948 után már nem születtek a fentiekhez hasonló Kalocsay-versek.

Az ernberségesség, az elnyomottak és szenvedők iránti együttérzés azonban tovább élt Kalocsayban.

Amikor a neves török költőt, Nazim Hikmetet illegális politikai tevékenysége miatt hosszú börtönbüntetésre ítélték, Kalocsay az eszperantó írók közül elsőként emelte fel szavát költőtársáért. Versét angol, cseh, magyar és vietnámi nyelvre is átültették.

A vers magyar változata a Magyarország című hetilap 1957. július 24-i számában jelent meg Székely János tolmácsolásában:

*

A történelem viharos évszázadában élt Kalocsay. Nem volt hős és nem volt mártír.

Humanista volt.